A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KEZDETE
1.939. szeptember 1.
Németország lerohanja
Lengyelországot.
Több ezer zsidót küldenek
munkatáborokba Danzig városából. A Lensherr család elmenekül a vidékről.
Von Strucker báró kezébe
kerül az egész katonaság.
T. Horton a mesterséges
intelligencia és robotika úttörője new yorki laborjában egy kiborgot hoz létre,
aki leutánozza az emberi szerveket, beleértve a szabad gondolkodás hatalmát is.
Azért csinálta az androidot, hogy
meggazdagodjon, azonban testét megépítve hibát vét, így a lény a levegőtől
lángra lobban, viszont a tűz nem árt neki. Dr. James Bradley Hortonnak azt
tanácsolja, hogy tartsák titokban az androidot, azonban a professzor hírnevet
akar. Horton bezárja az androidot egy betonkapszulába, ahonnan egy idő után,
egy repedésnek köszönhetően a robot kiszabadul. Véletlenül kárt okoz a
környezetében, így egy medencében eloltja magát. Felveszi a Fáklya nevet, majd
bűnüldözésbe kezd. A Fáklya elhatárolódik Hortontól, és felveszi Jim Hammond
emberi identitást, majd beiratkozik a Rendőrtiszti Főiskolára.
Hortont kiközösítik. A
kormány lefoglalja Horton berendezéseit.
Thakorr császár mostoha
fia, Byrrah meggyőzi a császárt, hogy Namort küldjék el. Byrrah reménykedik,
hogy Namort megölik majd. Sub Marinernek is nevezik
azért, mert képes a levegőn lélegezni.
Vörös Koponya
bekapcsolódik Amerika felforgatásába.
Fritz Tiboltot és
cirkuszát Amerikába küldi a német kormány. Városról városra utazgatnak, és
sikerül több politikust és befolyásos embert megölniük.
Az amerikai kormány, hogy
létrehozzon egy Vörös Koponyához hasonló ügynököt, Dr. Abraham Erskine-hez
fordul. Ő előállít egy szuperkatona szérumot.
Daniel Schumann professzor
aggódik a katonák miatt, mivel úgy gondolja, hogyha netán elveszítik az eszüket
a katonák, akkor Amerika ellen dolgoznak, így megírja a TESS-t, ami a robotikán
alapszik. Konkrétan ez azt jelenti, hogy amikor a katonák megőrülnek, akkor a
robotok leverik őket. Addig is a robotokat biztonságosan tárolják majd.
Schumann elkezd dolgozni a prototípuson.
A Halál John
Kowalski lelkét magához veszi, majd a háborúban szolgáló katonák testébe zárja,
hogy a férfi újra és újra átélje azt, hogy milyen gyötrelmek között lehet
meghalni.
1.939. szeptember 30.
(199999-es Föld)Howard Stark
megalapítja a Stark Iparágakat.
1.940.
A deviáns technológia
által az atlantisziak elkezdik megépíteni az első hadihajójukat.
Egy brit vadász
expedíciója által eljut egy afrikai országba, Wakandába. Mintákat vesznek egy
szokatlan típusú ércből, vibrániumból, és visszatérnek a Brit-szigetekre.
Néhány mintát az amerikai kormánynak is küldenek.
Nick Fury tagja lesz a
brit hadseregnek, Sam Sawyer hadnaggyal, egykori tanítványával együtt.
A Fáklya rájön, hogy
szuperhősként sokkal jobban képes a bűnt üldözni, mint rendőrként, így John C.
Wilson, a rendőrkapitány kinevezi őt legálisan az első nem rendőri uniformist
viselő bűnüldözőnek.
Az Azbeszt Lady
betör Fred és Nora Raymond házába, hogy
új módszereket találjon, amivel
képes lesz használni az azbesztot. A Fáklya szemtanúja ennek, így legyőzi a
Ladyt és csapatát, a Lady elmenekül, a Fáklya pedig felfedezi, hogy a házaspár
fia, Toro immunis a tűzre.
Egy szovjet katona, Ivan
Petrovics, rátalál Natalia Romanovára, aki kapcsolatban áll az orosz cári
családdal. Ivan úgy dönt, hogy felneveli a lányt.
Enoch Mason professzor
épít egy szerkezetet, Dimenzió Csapoló néven.
Rájön, hogy a szellemek és kísértetek más dimenziók lakói, így terve az, hogy
megnyitja a dimenziók közti kapukat. Azonban a gép nem működik addig, amíg az
egyik megfigyelő társa rá nem gyújt. A füst segítségével megnyílik a kapu, és a
földi dimenzión egy zöld bőrű humanoid idegen, Aarkus jelenik meg.
Vízió néven, Aarkus
bűnüldözői pályafutásba kezd. Azonban nem nagyon bízik az emberekben, így
visszatér saját dimenziójába.
Claire Voyant
médium iránt érdeklődni kezd a démon, aki önmagát Sátánnak nevezi.
(199999-es
Föld) Steve Rogers anyjának temetése.
1.940-es évek
Az amerikai repülő században megjelennek a
híres Repülő Tigrisek.
A Roxxon Olajvállalat az ipari gazdaság élére
tör az USA észak-keleti részén.
(7918-as Föld) Intergalaktikus háború
kezdődik az emberek és egy idegen faj között. Az ismert galaxist két részre,
Alfa és Béta szektorra osztják fel.
1.940. február 2.
(199999-es
Föld) Howard Stark bemutatja a vibránium
ötvözetet, amelyet a Stark Iparágak fedez fel Afrikában, majd találkozik
Philips ezredessel. Miután megtámadja a Hydra csoport, csatlakozik Philipshez.
1.940. tavasza
Az amerikai kormány úgy
dönt, hogy az Újjászületés Terv biztonsága érdekében Dr. Abraham Erskine
személyazonosságát teljesen bizalmasan kezeli. Röviddel ezután a világ értesül Erskine haláláról, ám
valójában új nevet kapott, Reinstein.
Namor megtámadja New
Yorkot. A Fáklya is harcol Namor ellen, ám az atlantiszit lenyűgözi egy
rendőrnő, Betty Dean bátorsága, így Namor abbahagyja a támadást, Fáklya pedig
megígéri, hogy megteremti és vigyázza a békét az emberek és atlantisziak
között.
Az Azbeszt Lady megszállottan
üldözi a Raymond családot, olyan szinten, hogy kisiklatja azt a vonatot is,
amelyen a család utazik. Fred és Nora meghalnak, ám Toro túléli, és egy
cirkuszi tűznyelő család befogadja.
A Fáklya észreveszi, hogy
Toro a Raymond házaspár fia. A cirkuszban Toro lángra lobban a Fáklya mellett,
ám nem lesz semmi baja, végül Fáklya lesz Toro gyámja és tanítványa, majd társa
is.
1.940. június
A Lensherr családot
felfedezik a nácik. Egy gödör szélére állítják őket, majd tüzet nyitnak, ám
Eriknek megjelennek mutáns képességei, így sikerül eltérítenie a golyókat.
Elájul, így a nácik halottnak hiszik, és eltemetik. Erik a felszínre tör, a
nácik meglepődnek, és ahelyett, hogy megölnék, elszállíttatják Auschwitzba,
rabszolgatáborokba.
Fáklya bűnüldözése miatt,
Robert Frank, aki szupergyorsaságra tesz szert (megmarja egy kobra, így bead
magának egy adag
mongúz vért), felveszi a Süvítő nevet és náci kémmé
válik.
Louise Grant, a Mark
Mason Detektív Iroda titkárnője, felveszi a Szőke Fantom álnevet, majd
bűnüldözővé válik, és sokszor segít Mark Masonnak, aki persze nem tudja, hogy
titkárnője van a maszk mögött.
Amerikai playboy, Thomas
Halloway, felveszi unalmában a Bosszúálló Angyal álnevet, és az 1940-es években
sikeres bűnüldözővé válik.
Dr. Myron MacLain az
amerikai kormánynál létrehoz egy szuperfémet, amelyekből tankokat építenek.
Hónapokkal később megkapja a wakandai vibránium fémet is, amellyel szintén
kísérletezik. A két fém véletlenül keveredik, így létrejön az adamantium
ötvözet, amely elpusztíthatatlannak bizonyul.
Egy szörnyű lidérc
lezuhan a Földön, ám nem tudja felvenni a kapcsolatot az anyahajóval. Emberi
alakot vesz fel, és békében letelepedik új otthonában.
1.940. augusztus
Bruce Dicksont, a
Himalájában, a Kalpurthia-hegy expedíciója alatt egy hóvihar elválasztja
csapatától. Egy barlangban talál menedékre, ahol felfedez egy portált és
Kalahia ősi városába kerül át. A melegebb légkör miatt elájul. Ébredésekor
rájön, hogy a kalahiaik kísérleteztek vele, így képes testét papírvékonnyá nyújtani. A
tudósba beleszeret a legidősebb városlakó lány, így ketten elhagyják a várost.
A nyugati világba
visszatérve Bruce felveszi a Nyúlánk Férfi (Thin Man) álnevet, és
náciellenes szuperhőssé válik.
Mark Todd, egy amerikai
riporter Kínában kénytelen elmenekülni egy barlangba a Japánt bombázó
amerikaiak elől. Felfedezi a koponya embereket, akik megtanítják neki hogyan
legyen immunis a tűzzel szemben, és hogy terjessze a békét az emberek között.
Kap egy lángoló koponya maszkot, és egy álnevet is: Lángoló Koponya (Blazing
Skull), és ezen a néven bűnüldőzővé válik.
1.940.
november 11.
(199999-es Föld) Johann részt vesz a
szuperkatona szérum tesztelésében Erskine-nel, és átváltozik a Vörös Koponyává.
1.940.
november 13.
(199999-es Föld) Erskine-t Peggy Carter
menti meg Koponyától.
1.940. december
Az amerikai kormány
elkezd önkénteseket toborozni a szuperkatona projekthez. A háború miatt Steve
Rogers is csatlakozik, ám gyenge fizikuma miatt nem veszik fel. Chester
Phillips ajánlatot tesz Steve-nek, akit végül felvesznek, és a férfit
Washingtonba szállítják.
Harmon Furmitz is
csatlakozna a projektbe, ám hemofília betegsége miatt elutasítják.
Steve-en elvégzik a
kísérletet, teste megváltozik, állóképessége és fizikuma nagyban javul, ám egy
náci kém megöli Erskine-t és ellopja a jegyzeteket, így Steve lett az egyetlen
szuperkatona. Hónapokig szigorú kiképzésen vett részt, ahol számos
hacművészetet, technikát és katonai képzést kapott.
Mivel a jegyzetek
eltűntek, így a kormány lezárja a szuperkatona kutatásokat, és vele a TESS
projektet is törlik, ám Schumann professzor még mindig folytatja a robot
prototípusának építését.
1.941.
Sam Sawyer és Nick Fury
titkos küldetésben, Hollandiából akarnak megmenteni egy brit tudóst. Fury
találkozik Timothy Dum Dum Dugan-el, akivel barátokká válnak. Hárman végül
sikeresen kiszabadítják a tudóst.
Dugan csatlakozik a
hadsereghez.
Egy náci tudós,
Werner Schmidt Németországban hegyet mászik, amikor szemtanúja lesz, hogy az
axi-tunok űrhajója, a Tekeli-Li a közelben lezuhan. Megnézi az űrhajót, ám elfogják,
és éppen az agyát próbálják kivenni, amikor a tulajdonában lévő Nebula-gyűrűvel
az axi-tunokat befolyásolva túléli a rossz kalandot. Az idegeneket elnevezi:
Brunnhilde (eredeti néven Mcm-Xli), Donar, Froh és Loga, ám Brunnhilde
ellopja Werner gyűrűjét. Werner felveszi az Agycsapoló álnevet, és elindul
Hilde után.
Sztálin elnevezi
Aleksey Lebedevet a Vörös Védelmezőnek.
Slorenia állam
náci befolyás alá kerül.
1.941. március
Steve-nek egy hazafias
szimbólumot kell választani, amit az emberek imádhatnak, és felléphez Vörös
Koponya ellen, így egy álnevet kap (Amerika Kapitány), ruhát és egy
háromszögletű, golyóálló pajzsot. Három nappal később már bizonyítja
bátorságát, amikor szabotál egy náci gyilkossági kísérletet.
1.941. április
Elton T. Morrow az
Antarktiszon felfedez egy hatalmas azurkék gyémántot. Hazafelé hajóját
elsüllyeszti egy náci tengeralattjáró. A robbanás a gyémántot több száz darabra
töri, amelyek belefúródnak Elton testébe. A férfi öntudatlan állapotban lebeg,
majd felveszi őt egy brit romboló. A gyémánt darabok felszívódtak testében,
amelyek gyémánthoz hasonló keménységű és tartósságúvá tette őt. Amerikába
visszatérve felveszi a Kék Gyémánt álnevet, azonban két küldetés után visszatér
az antropológiához.
1.941. tavasz
Namor, Raitha befolyása
alatt, támadást indít a felszín ellen. Több kárt tesznek a kontinensekben. Fáklya és Toro felveszi
a harcot ellene, ám nem tudják visszaverni Namor hatalmas szökőárját, amit
bálnák és turbinák okoznak, így az ár elönti Manhattant. Végül Namor legyőzi
Raitha befolyását és visszavonja a támadást.
Meranno elárulja az
atlantisziakat a náciknak. Hitler elkötelezetten el akarja pusztítani
Atlantiszt, így a csapatok 1941. június 22.-én elindulnak Atlantisz ellen. A
nácik tönkreteszik a primitív atlantiszi flottát és Thakorr városát. Namor
száműzi Merannot a városból. Meranno a náciknak kezd dolgozni, hogy bosszút
álljon Namoron.
Namor felismeri, hogy a
nácik az igazi ellenségek, így felkeresi Fáklyát, hogy fogjanak össze, és
induljanak a nácik ellen együtt.
1.941.
május 25.
(199999-es Föld) Steve Rogers részt vesz egy baseball játékon New
Yorkban.
1.941.
június 5.
(199999-es Föld)Sarah Rogers
tuberkolózisban meghal.
1.941
június 7.
(199999-es Föld)Sarah Rogers
temetése. Bucky megkéri Steve-t, hogy nyugodtan költözzön hozzá, így nem marad
egyedül.
1.941. június
Az adamantium ötvözetet,
Amerika Kapitány pajzsába beültetve, Dr. MacLain bemutatja Franklin D.
Rooseveltnek. Steve belép a hadseregbe, így könnyedén értesülhet a titkos
akciókról, amiben pedig Amerika Kapitány képében vehet majd részt.
A Kéz, egy nindzsa
bérgyilkos szervezet, fertőzni kezdi a Madripoor-szigetországot.
1.941. késő nyár
Wolfgang von Strucker
elrabolja Natalia Romanovát, így Amerika Kapitány és Ivan Petrovics Madripoorba
utaznak, ahol Strucker bújkál. Amerika Kapitányt megmenti Logan (azaz Farkas),
aki egy állati képességekkel megáldott mutáns (a Kéz beszivárgását próbálta
megakadályozni a szigetre), így hármasban kimentik Nataliát, majd
megszöknek a szigetről. Ivan és Natalia visszatérnek a Szovjetunióba.
1.941. vége
Amerika Kapitány leveszi
maszkját, így James Bucky szemtanúja lesz, hogy Steve a hős. Bucky megesküdik,
hogy titokban tartja Steve identitását, és megkéri barátját, hogy tanítsa meg a
harcok számos formájára.
A Vörös Koponya és
Kapitány először találkoznak.
Nick Furyt besorozzák az
USA hadseregébe. Pearl Harbornál is szolgál, így őrmesteri rangot szerez. A
háború alatt profi nehézsúlyú bokszolóvá válik.
Amerika Kapitány Buckyt
felveszi maga mellé társként. Együtt megszerzik a japánok hatalmas, szigetnyi
tengeralattjáróját, a Halál Sárkányát, amelyet átadnak az amerikai kormánynak.
(TRN361-es
Föld) Atticus Trask a jövőből visszautazik a
világháború előtti időre, hogy a nácik segítségével hamarabb készítsék el az
Őrszemeket.
1.941. december 7.
Pearl Harbor bombázása
után Amerika belép a világháborúba.
Sam Sawyert és Tim Dugant
áthelyezik az USA hadseregébe, a Rangers-be. Dugant jelölik ki vezetőként,
egész Európában és Észak-Afrikában harcolnak a németek ellen.
Winston Churchill
Washingtonba utazik, hogy részt vegyen az amerikai kormány stratégiai
tárgyalásain. A nácik odaküldik a Mester Férfit, hogy ölje meg Churchillt.
Amerika Kapitány, Bucky, Fáklya, Toro és Namor értesülnek a tervről, így
legyőzik a Mester Férfit. Churchillt lenyűgözik a szuperhősök, így elnevezi
őket Betolakodóknak (Invaders). A csapat az egész világháború alatt ezen a
néven tevékenykedett.
Meranno az atlantiszi és
náci technológiákat vegyítette, így megnövelve saját erejét. Felveszi az
U-Ember álnevet, és a nácik szövetségese lesz.
Amerika Kapitányt látva
egy tudósító-riporter, Jeffrey Mace felveszi a Hazafi álnevet, hogy így
szerezzen híreket a Daily Bugle számára.
William Nasland felveszi
a 76 Szelleme álnevet, és a náci kémek ellen harcol Amerikában.
Brian Falsworth, Union
Jack fia, és Roger Aubrey brit állampolgárok meg akarnak szökni Németországból,
de visszavonják útlevelüket. Mindkettejüket börtönbe zárják. Aubrey-n
kísérleteznek, elveszíti emlékezetét, mérete egy méteresre csökken, így
megkapja a Dina-Mit nevet.
Brian találkozik Erich
Schmittel, aki a börtönben kísérletezik a szuperkatona szérumon. Erich
halálakor Brian megissza a szérumot, erősebbé válik, majd megszökik a
börtönből. Felveszi a Hatalmas Pusztító (Mighty Destroyer) nevet és küzd
a nácik ellen Németországon belül.
Az embertelen Phaeder és
fia, Maelstrom inkognitóban járják a világot, és találkoznak Arnim Zolával.
Vörös Holló úgy dönt, hogy
elindul megkeresni szüleit, ám látva a világot, hogy az milyen rossz, a bűnök
ellen kezd harcolni.
Erik Lensherr képessége
serdülőkorban eltűnik a haláltáborban.
(7918-as Föld)
A Föld bekapcsolódik az intergalaktikus háborúba, amikor a betan flotta
megtámadja a Pearl Űrállomást. Nick Fury, csapatával, az űrben vívja meg a
világháborút.
(199999-es Föld)Bucky a Goldie
Box Teremben edz Steve-el.
1.941.
december 9.
(199999-es Föld)A Stark Iparágak
repülőgépeket épít Amerikának.
1.941.
december 11.
(199999-es Föld)Howard Stark
elkezd dolgozni a Manhattan Projecten.
1.941.
december 25.
(199999-es Föld)A Stratégiai
Kutatócsoport befejezi az Újjászületés Kamrájának építését. Stark ezt a
felfedezést Brooklyn Projectnek nevezi el.
1.941.
december 26.
(199999-es Föld)Chester Phillips
Erskinet választja az Újjászületés Projekt vezetőjévé.
1.942.
Jimmy Jupiter
balesetet szenved, amikor kizuhan egy vándorcirkusz repülőgépéből. Képességre
tesz szert, ami abból áll, hogy képes átlépni az álomvilágba.
Amerika Kapitány
legyőzi Medúza királynőt, a Földalattiak uralkodóját.
Bucky és a
Betolakodók megmentik Zhang Chin professzort és fogadott fiát, Philipet
Shanghaiban. Chin ennek hatására próbál sajátkezűleg fiából szuperkatonát
készíteni, ám ez nem sikerül. Philip teste mutálódik, és létrejön az Arctalan
Férfi.
Agycsapoló
Mester Emberrel, U-Emberrel és Égicápával egy amerikai gyárat támad meg, hogy
gépeket, fegyvereket lopjon, ám a Szabadság Légió és az időutazó Lény
megállítja őket.
Összeáll a Keresztes csapat (Szárny Kapitány, Dina-Mit - Roger Aubrey,
Szellemlány, 76 Szelleme - William Nasland és Tommy Lightning), miután
London felett a nácik lelőnek egy repülőt.
Vörös Koponya
hipnózist használ Amerika Kapitányon, Namoron, Fáklyán és Toron, akiket a
Betolakodók ellen küld.
1.942.
január 5.
(199999-es Föld)Peggy Carter egy
egész hetet tölt a new yorki csatornákban.
1.942.
február
Elijah Bradley (Hazafi)
a Pearl Harbor bombázása után csatlakozik az afrikai-amerikai hadsereghez Lucas
Evans irányítása alá.
1.942. március 3.
(199999-es
Föld) Johann megszerzi a Tesseractot.
Erskine elutasít minden
jelentkezőt a szuperkatona szérum tesztelésére.
1.942.
május
Amikor
elkezdődik a Szuperkatona Projekt az afrikai-amerikai hadsereg két csoportra
szakad. Az egyik csapatot Walker Price parancsára lemészárolják. Ezt a
gyilkolást a rasszista Phillip Merritt vezeti. Ám heten túlélik a mészárlást a
Cathcart táborban. Köztük van Elijah Bradley, Lucas Evans, Isiaiah, Maurice
Canfield, Jack Harvey, Dave Plumb és Damon Larsen.
1.942. június
Dr. Halál elrabolja Enoch
Masont, hogy aktiválja a Dimenzió Rombolót. Aarkus, azaz Vízió újra a földi
dimenzióba kerül, ám Halál megakadályozza, hogy vissza tudjon térni a saját
dimenziójába. Halál megparancsolja, hogy tegyen meg valamit Vízió, és akkor
visszaengedi, így Vízió engedelmeskedik, majd Halál hazaküldi őt.
A nácik elkezdik a Mohave Pojektet, ami azt
tartalmazta, hogy egy kísérleti eszközt, az Oscillotront megszerezve pusztító
földrengést indítanak el, ami Amerika nyugati partján nagy károkat és halált
okoz majd. Így ezzel visszavonhatják majd az amerikai csapatokat a frontról.
Jacob Goldsteint
elrabolják. A náci ügynökök megkérik, hogy Jacob, azaz a Gólem, bátyja életéért
cserébe dolgozzon a Mohave Projekten.
Sam Sawyer ezredes
kénytelen visszavonulni, mivel megsérül. Sawyer és a hadsereg megszervezi az
Első Csapás Erőt, a Rangers egyik csapatát, akik a Rémkommandó néven
válnak ismerté. Sawyer Fury és Dugan társaira bízza a csapatot. Gabriel Jones, egy afro-amerikai férfi
csatlakozik a Kommandóhoz.
Dr. James Bradley
befejezi androidját, aki Volton néven bűnüldözésbe kezd, és persze nem tudja
magáról, hogy egy robot. Bradley felveszi a Dr. Nemezis, majd Dr. Halál
álnevet.
Madeline Joyce nagybátyja
világítótornyában az elektromos árammal kísérletezik. Baleset történik, több
ezer voltos áram járja át a testét, így egy hétig kómába esik. Amikor felébred,
észreveszi, hogy képes az elektromosságot irányítani, és repülni is. Felveszi a
Miss Amerika nevet, és a nácik ellen harcol.
A Betolakodókat elrabolja
a Vörös Koponya, agymosást végez a tagokon, de Bucky megszökik. Kék Gyémánt,
Jack Frost, Miss Amerika, Vörös Holló, a Nyúlánk Ember, Süvítő és Hazafi Bucky mellé
áll, megalapítják a Szabadság Légióját és kiszabadítják a Betolakodókat. A
Szabadság Légió együtt marad, Amerikában tevékenykednek, míg a Betolakodók
főleg Európában harcolnak.
Montgomery Falsworth és
lánya, Jacqueline összebarátkozik a Betolakodókkal.
Dominic Fortune az
amerikai hadseregbe lép.
A Karmazsinvörös
Kommandó, Kőfal és Szuper Szablya összeáll és a nácik ellen kezd harcolni.
Dr. Johann Goldstein
megépíti a Kék Golyó lovagi páncélt a nácik parancsára, aki harcol a Betolakodók ellen, ám vereséget
szenved. Johann megígéri a Betolakodóknak, hogy segít nekik, ha ők megmentik
testvérét Varsóból.
A Vérbáró, látva, hogy
Hitler egy rokonlélek számára, felajánlja szolgálatait a német kormánynak. A
Betolakodók és Union Jack felfedik Vérbáró igazi kilétét. A vámpír összezúzza
Union Jack lábát, aki egy
hatalmas sziklát lök rá
Vérbáróra. A báró testét egy cseppkő átszúrja, így meghal. Azonban Jacqueline-t
megharapta a báró, így ő vérátömlesztést kap a Fáklyától. A lány emberfeletti
sebességet kap. Méregzsák
(Spitfire) néven csatlakozik a Betolakodókhoz.
Vérbáró újjászületik, és
újra a németek mellé áll.
Jacob Goldstein átalakul
villám és agyag segítségével a Gólemmé. Segíti a Betolakodókat, majd kiválik a
csapatból és Varsó népe mellé áll. Amikor meghallja, hogy testvére elhagyta
Varsót, a szövetségeseknek segít, kicsempészik Amerikába.
Alfie, egy német ügynök a
brit hadseregben tag, majd egy szuperhősökből álló csapatot szervez, Keresztesek
(Crusaders) néven. Hogy lejárassa a Betolakodókat elindul csapatával,
hogy megölje a brit királyt. 76 Szelleme Nagy-Britanniába költözik, és
csatlakozik a csapathoz. Szárnykapitány (Captain Wings), Dina-Mit,
Szellemlány, Viharököl és Tommy Lightning a csapat többi tagja. Alfie meggyőzi
társait, hogy a Betolakodók náci ügynökök, ám leleplezik, és a Keresztesek
csoportja feloszlik.
Union Jack, Méregzsák és Dina-Mit
Németországba megy, abban a reményben, hogy helyre tudják állítani Dina-Mit
emlékezetét. Union Jack reméli, hogy kiderül mi történt a fiúval, Brian-el.
Union és Dina-Mit a németek fogságába kerül, de a Hatalmas Pusztító megmenti
őket, és felfedi kilétét apja előtt. Az idősebb Falsworth megkéri Brian-t, hogy
vegye át helyét, így Brian lesz a második Union Jack.
Brian tagja lesz a
Betolakodóknak.
Egy egyiptomi régész,
Abdul Faoul, felfedezi a Rubint Skarabeuszt, ami idősebb magánál Egyiptomnál
is, és hatalmas erővel rendelkezik. Fáklya és Namor segítenek neki. Amikor
megfogja a Skarabeuszt, természetfeletti erőt kap. Ő lesz Egyiptom első
szuperhőse Skarlát Szkarabeusz néven védve
az országot a behatolókkal szemben.
Egy német tudós
visszaváltoztatja Dina-Mit eredeti magasságát. Roger Aubrey felveszi a Hatalmas
Pusztító identitását, és visszamegy Németországba.
Victor von Doom a késő
20. századból visszautazik a múltba. Doom meg akarja ölni Hitlert és el akarja
pusztítani a cigányokat, ám végül engedi, hogy a múlt történései tovább
folytatódjanak. Végül Dr. Olsen asszisztensévé válik Németországban.
Hitler megparancsolja
Olsennek, hogy az isteneket is be kell vonni a háborúba. Doom segítségével
lehívják Thort, aki Hitler mellé áll, és harcol a Betolakodók ellen. Union
Jack-be áramot vezet, ám felismeri a helyzetet, visszavonja az elektromosságot,
és visszatér Asgardba.
Doom elhagyja a német
kancelláriát, Strucker báró követi, Doom eltűnik az időgéppel, a portál pedig
magába szívja Struckert is, aki a jövőben találja magát.
Doom visszaküldi a múltba
Struckert, akinek tulajdonában van néhány jövőből hozott könyv, ami az
atombomba leírását tartalmazzák, és hogy az amerikaiak használni is fogják a
fegyvert. Strucker ekkora hatalommal a kezében fontolgatni kezdi, hogy átveszi
a hatalmat.
Thor támadása után Union
Jack felfedezi, hogy képes az elektromosságot irányítani.
Betty Barlow Dany Hurley
magánnyomozóval részt vesz egy kosztümös bulin, amit bűnözők támadnak meg.
Betty legyőzi az ellenségeit a ruháján egy skorpió motívummal. Úgy dönt, hogy
kalandori életre vált Ezüst Skorpió néven.
1.942.
június 5.
(199999-es Föld) Roosevelt
figyelmezteti a japánokat, hogyha ők kémiai fegyvereket alkalmaznak, akkor az
USA is megteszi ugyanezt.
1.942. június 6.
(199999-es Föld) Japán elfoglalja
Kiska szigetét.
1.942.
június 7.
(199999-es Föld) Japán elfoglalja
Attu szigetét.
1.942.
június 10.
(199999-es Föld) Az SS felégeti a
cseh falut, Lidicét.
1.942.
június 19.-24.
(199999-es Föld) Roosevelt és
Churchill találkoznak, és megállapodnak a Tornász Műveletről.
1.942. június 22.
A nácik amerikai földön
akarnak kísérletezni, így Amerika Kapitány, Fáklya és Namor visszatér az
USA-ba. Egy náci tengeralattjáró csempészi be a Battle Axist (Dr. Halál,
Volton, Pókkirálynő, Erős Ember, Emberi Meteor, Gólem, Vízió) Amerikába,
New Yorkba. Miss Amerika és Süvítő felfedezik
az Axist, ám Süvítőt
legyőzik és elfogják, Miss Amerika elmenekül. Az Axis csoport New Yersey-be
megy, ahol találkoznak Égicápával (Sky Shark). Miss Amerika elmondja mi
történt, és közli a hírt társainak, így a Szabadság Légiója és a Betolakodók
összefognak és Kaliforniába utaznak az Axis után. Nyúlánk Ember úgy dönt, hogy
New Yorkban marad, és a kapcsolattartó szerepet veszi át a nyugati parton.
Nyúlánk megkeresi az
Ezüst Skorpiót, hogy csatlakozzon hozzá. Dan Hurley elkíséri őket. Egy laborba
mennek, ahol Skorpiónak készült egy páncél, ám az Axis meglepi őket (mivel
el akarják lopni az Oscilotront), Hurley és Carson meghal, Barlow elájul.
A Behatolók csapata
szétesik, Namor és Fáklya Johann Goldsteint, míg Amerika Kapitány és Miss
Amerika Carsont követik. Fáklya és Namor harcba keveredik Dr. Halállal és
Gólemmel, Fáklyát elfogják, ám Namort megmenti Lángoló Koponya, akinek Nyúlánk
szólt. Carson laborjába érve, a két Amerika nevű hős észreveszi, hogy az
Oscilotront ellopta az Axis. Ezüst Skorpió felveszi páncélját, majd a Betolakodókkal együtt a
Mohave-sivatagba indul.
1.942. június 23.
A Betolakodók vereséget szenvednek
az Axistól Vízió segítségével. Voltron megtudja, hogy ő valójában egy android,
megpróbálja inaktiválni az Oscilotront, ám Égicápa lelövi őt. Dr. Halál
aktiválja a szerkezetet, de Voltron megöli őt. Namornak végül sikerül
elpusztítania a gépet, ám a földrengés még így is megrongál pár konténert,
amelyek mérges gázt tartalmaztak (a földrengéssel a gázt is rászabadították
volna az emberekre). Vízió a saját birodalma
felé megnyit egy portált, amibe beáramlik a mérgező gáz is. Az Axis és a nácik
megadják magukat.
1.942.
július
A Cathart
táborban történt mészárlás túlélői - Isaiah, Evans, Canfield, Plumb, Larsen,
Elijah - a Fekete-erdőbe kerülnek. Időközben Jack Harvey meghal.
1.942.
július 1.-27.
Az El Alamein-csata.
1.942.
augusztus 22.
(199999-es Föld) Brazília a
Tengelyhatalmak oldalán belép a háborúba.
A Hydra
generálisa, Werner Reinhardt és csapata felfedez egy kékbőrű földönkívülit
Észak-Afrika sivatagában.
1.943.
Amerika Kapitány beépül a
Tibolt Cirkuszba, ahol sikerül megállítani Tibolt felforgató tevékenységeit. A
cirkuszt visszadeportálják Németországba.
Namor Írországba utazik,
hogy ajándékot mutasson be ember barátnőjének, Siobhannak. Ám rájön, hogy a nőt
megbabonázta Vérbáró. A lány elutasítja Namort és inkább a halhatatlanságot
választja a vámpír oldalán. Namor visszatér a tengerbe, míg Vérbáró lecsapolja
Siobhan vérét.
Nick Fury megsérül egy
gránát miatt az arcán. Jobb szemének látóidege sérült, ám ő nem a kórházat
választja.
Süvítő
és Miss Amerika jegyben kezdenek járni. Nem sokkal ezután elhagyják a Szabadság
Légióját és csatlakoznak a Betolakodókhoz.
V Polgár (Citizen V -
John Watkins) vezet egy szövetséges csapatot Poznanban, Lengyelországban,
hogy leszámoljon Zémó báróval, ám Zémó puszta kézzel megöli a hőst.
A Bosszúálló Angyal és
bűnözők harca közben egy ártatlan járókelő is meghal, így az Angyal (Thomas
Halloway) leteszi a bűnüldőző lantot, és ezentúl azon dolgozik, hogy hogyan
lehet minimalizálni a bűnözést.
Agamemnon fiát, Helmutot
és családját a nácik elkapják, és megölnek mindenkit gázkamrába zárva. Helmut
elájul, a halottak testét és az övét is egy gödörbe hajítják, ám Helmut később
magához tér, kijut a gödörből és felfedezi, hogy sebezhetetlen. Agamemnon maga
mellé szólítja fiát, aki később Akhilleusz néven válik ismerté.
Gabrielle Haller, egy
fiatal zsidó lány a Dachau táborban raboskodik, ám családjával ellentétben, ő
szereti a náci parancsnokot, aki elhalmozza őt minden jóval.
Hal Chandler (3D Ember)
születése Los Angelesben.
A Vörös Koponya nem
elégedett azzal, hogy alárendelt szerepe van, így több nagy befolyású német
tanácsadót meggyilkoltat, így ő lesz a náci Németország második legerősebb
hatalmú embere.
Strucker folyamatos vereségeket
szenved Furytól, így Hitler ki akarja végeztetni. A Vörös Koponya tervezi,
hogy kiszorítja Hitlert, így szövetkezik
Struckerrel, akit
a Távol Keletre menekít. Együtt építik Strucker birodalmát. Strucker eljut
Japánra, ahol a HYDRA fejévé válik (ő lesz a Legfőbb Hydra), és számos
rajtaütést végez háborús üzemeken szerte a világon. Megszakítja a kapcsolatot a
Koponyával.
A H.Y.D.R.A. építkezik egy
csendes-óceáni szigeten, amit később Hydra-szigetnek neveznek el. Strucker
számos tudóst toboroz maga mellé, hogy készítsenek atombombát. A Hydra bázist
megtámadja Simon Savage kapitány, a Bőrnyakú Fosztogató csapat és a japán
Szamuráj Osztag. Strucker és néhány tudósa megszökik.
Strucker szervez egy
tudóscsoportot, akik high-tech fegyverek feltalálásával foglalkoznak. Belőlük
lesz az A.I.M..
Strucker titokban
fegyverekkel látja el a Hydrát.
Claire Voyant (aki
időközben felvette a Fekete Özvegy álnevet, és többször harcolt a Betolakodók
oldalán a nácik ellen) megöli Sátán parancsára Ogort.
Csoda Kapitány megküzd
Mr. Halállal, a Halál entitás egyik megtestesítőjével.
1.943.
június 4.
(199999-es Föld) Argentínában a
coup d'état megfosztja Ramón Castillot az uralkodási jogától.
1.943.
június 14.
(199999-es Föld) A Zászló Napján,
a Holnap Világa tudományos konferencián Erskine észreveszi Steve Rogerst. A
világkiállítást Howard Stark hozta létre, és bemutatásra kerül az eredeti
Fáklya és a repülő autómobil, Lola is.
1.943.
június 15.
(199999-es Föld) Erskine, Chester
Phillips és Peggy Carter vezetése alatt Steve és társai megkezdik katonai
pályafutásukat.
1.943. június 22.
(199999-es Föld) Heinz Kruger meggyilkolja Erskinet. Steve Rogersbe belekerül a szuperkatona szérum: megszületik Amerika Kapitány.
1.943.
október
(199999-es Föld) Azzanoi-csata.
1.943.
november 3.
(199999-es Föld) Steve megmenti
Dum Dum Dugant, Gabe Jonest, Jim Moritát, James M. Falsworthot, Jacques
Derniert, Buckyt és a 107-esek tagjait a Hydrától.
Steve találkozik Vörös Koponyával, aki a Tesseracttal együtt megszökik.
1.943.
november 4.
(199999-es Föld)
Megalakul a Rémkommandó csapat a fentebb leírt
katonákból.
1.944.
Vörös Koponya megtalálja az Eisen kastély bárójának iratait, amivel
elfoglalja Eisendorf városát, ám Amerika Kapitány, Bucky és Nick Fury
kommandója szabotálják Koponya világuralomra törő terveit.
A Végzet Adamje a Brit Hadsereg Intelligencia szervezetnek kezd dolgozni.
Mr. Sinister Josef Mengele oldalán dolgozik tudósként a náciknak.
(10005-s
Föld) Erik Lensherr Lengyelországban tartózkodik
börtönben a nácik által. Itt fedezi fel az erejét.
Sebastian Shaw megöli
Lensherr anyját.
Charles Xavier találkozik
és összebarátkozik Raven Darkholme-al.
1.944.
január
(199999-es Föld) A Rémkommandó elpusztít egy Hydra bázist
Belgiumban.
1.944.
február
(199999-es Föld) A Rémkommandó elpusztít egy Hydra bázist
Csehszlovákiában.
1.944.
május 11.
(199999-es Föld) Amerika Kapitány
elfoglalja a Hydra tengeralattjárót, a Leviatánt.
1.944.
június
(199999-es Föld) A Finowi-csata.
John McGinnis tábornok betör Stark laborjába és ellopja az Éjféli Olaj, egy
biológiai fegyver terveit. A fegyvert bevetik Finowban. Az emberek többsége
megőrül és gyilkolászásba kezd. Kevesen élik túl a támadást. A túlélők között
van Johann Fennhoff.
1.944. június 6.
Logan, a gyógyító
képességének köszönhetően tizedesi rangot szerez. Normandiában embereivel
ejtőernyővel földet ér, és legyőz egy német katonákból álló csoportot.
A Halál Sárkánya
tengeralattjáót megszerzik a Hydra emberei, így Strucker elkezd a fedélzetén
egy atombombát építeni.