AZ EMBERISÉG HAJNALA
I.E. 38.000 évvel
Plodex kolónia űrhajó
zuhan le Észak-Ázsiában. A hajó hipnotikus hívást dob az éterbe, hogy jöjjön
valaki segíteni, mivel a tojások nem bírják ki a nagy hideget. Csak két tojás
nem pusztul el. Az egyik az óceán fenekén landol, és évszázadok alatt az óceáni
szférához viszonyul, így kétéltűvé válik a tojásban lévő lény.
A hajóhoz egy ember jut
el, akit elkapnak és felboncolnak. Csak az agy marad életben, ami néhány ezer
évvel később átveszi az irányítást a hajó fölött.
I.E. 30.100 évvel
(199999-es Föld) Megszületik a Krónikás, aki több ezer évvel később felveszi az Énok nevet és identitást.
Az Égiek létrehozzák az Örökkévalókat.
I.E. 28.000 évvel
(199999-es Föld) A Krónikást a Földre küldik, hogy tanulmányozza az emberi fajt.
Öt emberi törzs telepedik le Kelet-Afrikában, ahol a vibrán becsapódott - ezt a területet elnevezik Wakandának.
I.E. 23.000 évvel
A nuwali faj,
pleisztocénbeli állatokat hoz a galaxison keresztül a Földre, az Antarktiszon
kialakított mesterséges területre, hogy az állatok ne pusztuljanak ki. A
Túlontúliakat nem érdekli a Föld, így a déli sarki állomáson élő állatok
elszabadulnak: létrejön Vadföld.
Polgárháború tör ki két
isten között: Uránusz háborút akar az emberek ellen, míg Kronosz békét
szeretne. A két fél összecsapása következtében a népesség kilenc tizede, és az
Örökkévalók fővárosa Titanos lerombolásra kerül Ázsiában. Végül Kronosz
érvényesül: Uránuszt és követőit száműzik a Földről. Miután Kronosz ellenségei
eltűnnek, ő a tudásnak és a tudománynak szenteli az idejét.
Zuras és Alars, Kronosz
és Daina gyermekeinek születése Titanosban.
Uránusz és a száműzöttek
az űrben sodródnak, majd az Uránusz bolygón állapodnak meg. Felfedezik az
elrejtett kree fegyvereket a bolygón. Legyőzik a kree sentry 213-at, majd hajót
építenek, és arra a fegyvereket. Négy Örökkévalót, akik közben kolóniát
alakítanak ki a bolygón, hátrahagyva a Föld felé veszik az irányt hajójukkal és
fegyvereikkel.
A kree armada úgy véli,
hogy a skrullok pusztították el a 213-ast, így űrhajóval az Uránuszra mennek.
Felfedezik az Örökkévalókat, akik közül kettő megmenekül az egyik hajóval, és a
Szaturnusz holdjára, a Titánra utazik, ahol letelepednek és néhány száz évig
életképes civilizációt hoznak létre.
A másik két Örökkévalót a
kree fővárosba, Lar on Harába viszik, ahol megvizsgálják őket. A kreek
rájönnek, hogy az Égiek az Örökkévalókat hozták létre az emberi kísérletekből,
így megkérik a Legfelsőbb Intelligenciát, hogy ők is kísérletezhessenek, így
később létrejönnek a szuperharcos kreek.
Útban a Földre, a kreek
megkezdik a kísérleteket. Ezeket az embereket a következő 25 évben hozták
létre, és letelepítették őket a Csendes-óceán déli részén, hogy figyeljék a
skrull aktivitást. Mellettük otthagytak egy sentryt is, a 459-est. Ezekből a
kísérletekből születtek meg az Embertelenek (Inhumans - szerk.: NEM nememberek...próbáljuk megjegyezni).
A Földön, Észak-Amerika
délnyugati részén létrejött egy titkos kree bázis, ahol fegyvereket tároltak.
Itt a 372-es sentry őrködött, akibe beleprogramozták, hogyha nem tudja
elpusztítani a betolakodókat, akkor önmagát és a bázist is pusztítsa el.
Az Uránuszon maradt
kolónia ebben az időszakban a békére és a tudománynak szenteli az idejét. A
Titánon letelepedteket viszont Uránusz kiírtja egy nő, Sui-San kivételével.
Kronosz laboratóriumában
sikerrel járt a kozmikus energiák vizsgálata terén. A kivont energiát egy
tartályban őrizte, ami felrobbant, így a kozmikus részecskék a kolóniát
folyamatosan bombázták. Kronosz atomjaira hullott, ám mivel halhatatlan volt,
lénye összeállt, elmondta fiainak, mi történt, majd az űr felé vette az irányt.
A lökéshullám lassan
elterjed a naprendszerben is, és a kozmikus atomok nagyban megnövelték az
Örökkévalók életét és szívósságát is.
Apjuk asztrális formája
után, Zuras kezdeményezte az első összeolvadást, azaz, hogy neki és testvérének
elméje csatlakozzon egymáshoz. Alars ennek nem örül, a többség Zurast szeretné
vezetőnek. Alars önként száműzetésbe vonul, és Uránusz keresésére indul.
Zuras újraépítteti
Titanos fővárosát, majd a Földön létrehozza Olympiát és az Olimposz-hegységet
is Görögországban. Emellett két város is épül az Örökkévalóknak: Polaria
Szibériában és Oceana a Csendes-óceánon. Zuras uralkodása alatt Olympia maradt
az Örökkévalók fővárosa.
Alars eléri a Titán
holdat, megtalálja Sui-Sant, akivel egymásba szeretnek és újjáépítik a
kolóniát.
A genetikailag módosított
emberi törzs, az Embertelenek, még évszázadokig vándorolnak Eurázsiában.
kb. I.E. 22.000 évvel
Háború tör ki a Földön az
Örökkévalók és a Deviánsok között. A Deviánsok a tudományhoz és technológiákhoz
fordulnak segítségért. A deviáns tudósok végül a genetikában találnak
megoldást, amit fel is használnak az Örökkévalók ellen. Egy embert felhasználva
a tudósok létrehozták a Spórát, amely elnyelte az Örökkévalókat, így fizikailag
és szellemileg is fejlettebb lesz majd. Néhány Örökkévaló elnyelésével a Spóra
elérte a halhatatlanságot, amely a dns-ek által épült be a testébe. Az éhség
azonban megőrjítette a Spórát, aki azután mind az Örökkévalókra, mind a
deviánsokra, mind az emberekre prédaként tekintett.
Az Embertelenek a
folyamatos megaláztatások miatt az Atlanti-óceán északi részén egy menedéket
hoztak létre, Attilan néven. Az ő tudományuk is a genetikán alapul javarészt.
I.E. 19.000 évvel
Barbár nomádok Atlantiszra
vándorolnak, ahol fejlett civilizációt hoznak létre.
A hibóriai
barbárok az annunakikat kezdik imádni.
I.E. 18.500 évvel
A deviánsok meghódítják
Lemúriát a Csendes-óceánon, és ott rendezik be birodalmuk székhelyét. Kull, egy
atlantiszi barbár lett Valusia királya, így Atlantisz lett a legnagyobb
székhelye az emberi civilizációknak. A kígyóférfiak alakváltoztató
képességeiknek köszönhetően beszivárogtak az emberek közé, azonban Kull ezt
észrevette és lemészárolta sokukat.
Atlantiszi varázslók
felfedezik a Darkhold tekercseket, amelyet Chthon írt. A Darkhold kultusz
alapítói olyan varázsszövegeket keresnek, amellyel vissza tudják hozni a
halottakat. Varnae, egy természetes okok miatt elhalálozó, az első tesztalany.
Varnae visszatér a halálból, így ő lett az első vámpír. A darkholderek
sikerüknek örülve a vámpírokat Kull és Valusia ellen akarják elindítani.
Azonban a vámpírok sokkal erősebbek voltak, így azok feltámasztóik ellen
fordultak, és mindenkit megöltek. Az élőhalottak Eurázsiába menekültek, míg Varnae
lett a Vámpírok Ősatyja.
A Darkhold követői is
letelepedtek Eurázsiában, magukkal vitták a Darkhold tekercseket, amelyek több
ezer év alatt sok kézen mentek át.
A technológiai újítások
az atlantisziak életét nagyban segítette. Az elkövetkező 500 évben Atlantisz
lett a legfejlettebb birodalom.
A Scrier
Testvériség, ami már több évezrede az összeesküvés és gonoszság mellett állt
ki, egy időre a feledésbe merül. Akik tudtak a Testvériségről, azok azt hiszik,
hogy elpusztult.
I.E. 18.000 évvel
Az Örökkévalók vezetője,
Zuras feleségül veszi Cybelét.
Megszületik Ikaris.
A Lemúriában uralkodó
deviánsok minden emberi civilizációt uralnak, kivéve az atlantisziakét. A
deviánsok rabigába akarják hajtani az emberiséget. Többször betörnek
Atlantiszba, de túl gyengének bizonyulnak.
A hibóriai
barbárok Ba'al démont kezdik imádni, mint a sötétség istenét.
A kelták és
britek imádni kezdik a tuatha de danaan isteneket.
I.E. 17.750 évvel
Több kis nomád atlantiszi
törzs hajózik az Antarktiszra. A nuwali technológiát felfedezve, hogy
megőrizzék Vadföldet, fejlesztik gépeiket, így sokkal nagyobb területre is ki
tudják terjeszteni megfigyeléseiket. Az új területet az atlantisziak nevezték
el Pangeának. A nuwali technológia által készített eszközöket szórakozásra
használják. Nagyon sok állatfajt importálnak Atlantiszról és Vadföldről a
Pangeára.
Számos lemúriai telepedik
le Pangeán.
Pangeai tudósok genetikai
kísérleteket folytatnak a vadföldi majomembereken, hogy velük szórakoztassák a
Pangeán élőket. Számos mutáns fajt teremtenek: aerianok, faemberek, tubanti és
egyéb állati jelleggel bíró lényeket emberi intelligenciával.
Az állatemberek unják a
rabszolgasort, nincsenek megelégedve az életükkel, így őket áttelepítik a
Pangea egyik szélső részébe, de fellázadnak és legyőzik irányítóikat. Egyenlő
jogokat kapnak az emberekkel, így békében élnek tovább a Pangeán.
Görögországban,
Olympiában megszületik Zuras és Cybele gyermeke, Azura.
kb. I.E. 17.500 évvel
Azura találkozik Kroval,
aki egy deviáns Örökkévaló képességekkel. Kro már hosszú életű, sebezhetetlen,
és képes megváltoztatni fizikai alakját. Kro és Azura egymásba szeret, annak
ellenére, hogy a két faj háborúzik, de kapcsolatuk rosszul végződik. Kro félt,
hogy fel fogják használni kísérletezésre, így folyamatosan, évezredekig
változtatta alakját, hogy ne kapják el.
kb. 16.000 évvel ezelőtt
Valkin és Phastos
megépítik a Szelek Piramisát az északi sarkon. A Piramist úgy tervezték, hogy
védje az Örökkévalók legveszélyesebb fegyverét. A Piramis szimbóluma Valkin
unokaöccsének, Ikarisnak a homlokába lett nyomatva, míg a kulcsot a ruházatába
tervezték bele.
Zhered-Na atlantiszi
boszorkány megjövendöli Atlantisz elsüllyedését. Atlantisz uralkodója, Kamuu,
elrendeli, hogy Zhered-Na vonja vissza ezt a feltevését. Amikor ezt megtagadja,
száműzik. Thurian partjainál telepedik le, ahol megkezdi tanainak terjesztését.
Egyik követője Dakihm volt, akit a boszorkány halhatatlanná akart tenni.
Atlantisz
polgárháborúktól és zavargásoktól szenved a lemúriaiak által. Előre látták a
deviánsok támadását Atlantisz fővárosa és Netheria városa felé, így a vezetők
hatalmas üvegkupolák építésébe kezdenek. Kamuu király, hogy megállítsa a
lemúriaiakat, kinyitotta a hatalmas magmagödröket, amelyeket a város fűtésére
használtak. A lemúriaiak elpusztultak, de a gödör feltárása egy sor
szeizmológiai kataklizmát okozott, ami végigvonult a kontinensen.
A lemúriai alkimisták a
kígyóemberek támogatásával létrehozták a Kígyó Koronát. Set átültette a tudatát
a Koronába, és ez lett erejének forrása is. Az első viselő Atra volt, aki
eltökélte, hogy meghódítja az egész világot.
Az Égiek második
látogatása is ekkor történt meg, hogy ellenőrizzék kísérleti alanyaikat a
deviánsokat és az örökkévalókat. A deviánsok egy része istentiszteletet adott
az Égiek felé, ám az Égiek gyűlölték kísérleti alanyaikat, mert gonosznak és
csúfnak találták a deviánsokat. Phraug, a deviáns uralkodó támadást indított az
Égiek ellen.
Phraug megjelent Atra
előtt, és csatát vívtak egymással a Kígyó Korona tulajdoni jogáért.
Az Égiek megtalálták a
deviánsok gyenge pontját a technológiájukban, egy hatalmas nukleáris robbanást
idéztek elő, ami elpusztította Lemúriát és Atlantisz pusztulásához is vezetett.
Ezt a robbanást úgy nevezték, hogy Nagy Kataklizma. Atra és Phraug voltak a robbanás központjában,
azonban csontjaik megmaradtak haláluk után. A robbanás miatt Lemúria és
Atlantisz a víz alá süllyedt és mindkét kontinens élővilága elpusztult.
Egy markonyi atlantiszi
bárkán állataikkal megmenekült. Ikaris vezeti biztonságba ezeket az embereket
madár formában.
Netheria túlélte a
robbanást a város fölé emelt kupola miatt. A víz alá süllyedt város egy
barlangban pihent tovább, majd később a város nevét átnevezték Alvilágra (Netherworld).
Néhány deviáns is megmenekült, és a Csendes-óceánban létrehozták Subterranea
birodalmukat.
Az Embertelenek
technológiájuk segítségével megvédték Attilan városukat.
A Nagy Kataklizma miatt
Pangea és Vadföld a tengerszint alá süllyedt, azonban a magas hegyek megvédték
a területeket az elárasztástól. Azonban az ezek után történő földrengések
Pangea lakosságának háromnegyedét kiirtotta. A lakosság többi része elfajult a
barbárok szintjére, és további háborúskodásba kezdett.
Tévesen Zhered-Nát
állították be a pusztulás felelősének, így a nőt meggyilkolták, azonban Dakihm
megmenekült és magával vitte Zhered-Na tekercseit is.
Az Égiek megvádolták
Tiamutot, hogy bűnt követett el maga az élet ellen. Tiamut tagadta a bűnöket,
így harc tört ki. Legyőzése után elvették tőle életesszenciáját és testét
bebörtönözték arra a helyre, ami most az Ördög-hegység Kalifoniában.
Az Égiek megfigyelik a
betegségeket az emberekben, így felfedezik a Spórát is, ami Közép-Amerikában
vándorol. Véget akarnak vetni Spórának, mivel ő veszélyt jelent mind az
Örökkévalókra, mind a deviánsokra, mind az emberekre. Kozmikus tüzet zúdítanak
Spórára, ami atomjaira bomlik. Azonban a dns-e már felszívódott a földbe, így
sikerült túlélnie a tüzet, és ő azóta is ott lappang és vár. Az Égiek ezután
elhagyják a Földet.
Számos atlantiszi
Észak-Európába költözik. Ez a föld azonban kemény volt, így visszatértek a
barbárság szintjére. Sok idő múltán ezeknek az embereknek a leszármazottai
lesznek a kimériai barbárok.
A Nagy Kataklizma után a
deviáns erősség és a vallás megváltozik. A deviánsok megszállottan utálni
kezdték az Égieket, így azok elpusztítására törekednek. A további évszázadokban
a deviánsok kifejlesztették föld alatti életmódjukat a géntechnológia által,
mivel legtöbbjük a földalatti életre váltott.
A hibóriai
barbárok Dagont (azaz Dagoth démont) kezdik imádni halálistenként
Kushban.
kb. I.E. 15.500 évvel
A deviánsok létrehoztak
egy génmanipulált fajt az emberek klónozásából, akik a rabszolgák szerepét
töltik be. Ezeket a klónokat erősebbnek és szívósabbnak tervezik, képességük
még, hogy képesek látni az infravörös tartományban is. Megszületik a gortokian
faj, akik a föld alatt dolgoznak.
Évekkel később a
gortokianok fellázadnak. A forradalom sikeres volt, és a faj eléri a
szabadságát.
A deviánsoknak még ezek
után is szükségük van munkásokra a föld alatt, így a gortokian sejtekből új
fajokat állítanak elő: az egyik faj narancsos bőrű, zömök testalkatú, a másik
faj vékonyabb és sárga bőrű.
Egy maroknyi gortokian
imádni kezdi Cha'sa'drát, aki egy démon a Limbo zsebdimenzióban. Ezek az imádók
megszakítják népükkel a kapcsolatot. Cha'sa'dra fizikailag erősebbé, kőszerűvé
tette híveit, és misztikus tulajdonságokkal - pl.:
szélsőséges hőmérsékletnek ellenállóvá -
ruházta fel őket. Ezek a lények lávaemberekként váltak híressé.
kb. I.E. 13.000 évvel
Randac, egy tudós az
Embertelenek közül egy mutációs katalizátort fedezett fel az emberi gének
között, amit Terrigennek nevez el.
Egy ismeretlen
halhatatlan férfi születése, aki felveszi a Fekete Fejsze nevet.
I.E. 12.000 évvel
A hyboriai barbárok
hajnala.
Barbárok vonulnak
északról dél felé. Ezek az emberek elterjednek az egész nyugati világban, és
olyan birodalmakat hoznak létre, mint: Nemédia, Koth és Aquilonia.
I.E. 10.000 évvel
Set, egy Idősebb Isten,
Stygiában létrehoz egy szentélyt, ahol az isteneket lehet imádni. Itt a
legnagyobb varázsló a gonosz Thot-Amon, aki létrehozza a Kobra Koronát, a Kígyó
Korona másolatát. Ellenfele, Villagro azonban a fejére helyezi a koronát és így
harc kezdődik kettejük között. Amon megöli ellenfelét, a Korona viszont
használhatatlanná válik.
Kulan Gath, Amon
tanítványa elmenekül Stygiából, hogy ne végezzék ki, mivel felfedezte azt a
varázslatot, amivel Set elpusztítható. A világban tudást és varázslatokat
gyűjtve vándorol.
Valamikor Kulan
találkozik Selenével, aki az első ismert mutáns és boszorkány, akinek képessége
abban rejlik, hogy más életerejét képes elszívni, hogy ő maga tovább éljen.
Ellenségekké váltak.
Vörös Szonja, a hyrkaniai
sztyeppék harcosnője találkozik Gath-al, aki közben az ősi démonfaj, az
n'garaik főpapja lett. Szonja megöli Gath-ot, azonban Gath áthelyezi lelkét egy
amulettbe, és várja azt a pillanatot, amikor majd az erők koncentrálódnak és ő
újjászülethet. Évezredekig csapdában volt Gath lelke.
Conan, a barbár
Kimériából, Aquilonia királya lett.
Thoth-Amon szövetkezik a
kígyóemberekkel Conan ellen. Conan és fia, Conn elpusztítják Amont és az utolsó
kígyóembert is. Amon halála után Set hatalma Stygiában egyre csökken és
befolyása is gyengül.
Az enneád nép
Bastot imádja, mint párducistent.
A maják és
aztékok imádni kezdik a coatli isteneket.
Conan, Vörös
Szonja és Zula megküzdenek Varnaeval és a vámpír által irányított félszerzet
denevérekkel.
kb. I.E. 9.500 évvel
A barbár támadások
elpusztítják a hyboriai világot. A változó éghajlat az északi népeket dél felé
kényszerítik, ahol háborúk törnek ki, így kelet felé is kiterjeszkednek az
emberek. A nyugati világot hamarosan az északi barbár népek uralják.
Második Nagy Kataklizma
rázza meg a világot. A tengerek szintje megemelkedik, néhány nyugati terület
elsüllyed. Az Euro-Afrika terület kettészakad, létrejön a Földközi-tenger. A
Kimériai-hegyek a felszínen maradnak: Brit-szigetek. A belföldi Villayet-tenger
mérete és szintje csökken: Kaszpi-tenger.
A Kaszpi-tengernél az
emberek letelepednek. Ezeknek a népeknek, skandináv és kimériai törzseknek, a
leszármazottait ismerjük úgy, mint árják. Az árják többsége elvándorol:
letelepedés Indiában, Kis-Ázsiában és az európai országok többségében.
A hybériai világ
megszűnik, a civilizáció Egyiptomban kezd fellendülni, amit régebben Stygiaként
ismertek.
I.E.
9000. körül
Nomád népek
települnek be a mai Slorenia területére.
I.E. 8.235 évvel
Egy fiatal nomád
Vanaheimből, amely később Skandinávia lesz, látta, amint egy űrhajó lezuhan.
Találkozik Ulluxy'l Kwan Tae Synel, aki egy extradimenzionális lény, aki a
Pokoltűz Helix, egy idegen szervetlen életforma őre. Hogy ez a szervetlen
létforma túlélje egy védelmi szerepet játszó Vérkristályt hoz neki létre Syn. A
Helix célja, hogy meghódítsa a Földet, de ehhez egy földi életformára van szükség.
Syn elcsábítja a fiatalt, és felajánlja neki a kristály hatalmát. A fiú
elfogadja, emberfeletti erőre tesz szert, és amint a törzsét odavezeti a
Helixhez, a Helix elpusztít mindenkit. A fiú dühösen a kristályba vág
lándzsájával, ami több száz darabra törik. Az
egyik darab a fiú mellkasába olvad, ami halhatatlanságot és örök
ifjúságot ad a fiatalnak. Egész életét Syn megölésére és a bosszúra használja,
később felveszi az Ulysses Bloodstone nevet.
Syn közben úgy dönt, hogy
begyűjti a kristály szilánkjait. Erre a feladatra szolgákat küld, de őket
Bloodstone mindig levadászta.